2014. március 31., hétfő

Esküvői készülődés - Inspiráció - Ékszerek



Hogy milyen ékszereket viselsz majd az esküvődön azt elsősorban a ruhád határozza meg valamint mint megtudtam, az is, hogy babonás vagy-e. Attól függően hogy milyen ruhát választasz eleve kieshet például a nyaklánc, de attól még egy szép hangsúlyos fülbevalóra vagy hajdíszre szükséged lehet. Arról életemben először hallottam nemrég hogy állítólag sok menyasszony babonából nem visel gyöngyöt az esküvőn. A legtöbb esküvői ékszer amit láttam ezüstös és kristályokkal díszített, úgy tűnik ez a standard.


Ez például egy klasszikus esküvői szett, ehhez hasonlót a legtöbb ruhakölcsönzőben lehet találni ( gyöngyök nélkül is...)


Ehhez hasonlót is sok helyen láttam



Ha a ruhád nem teszi lehetővé a nyakláncot akkor ereszd el nyugodtan a képzeleted egy hangsúlyos kristály fülbevalóval kapcsolatban. Ha neten szeretnél nézelődni akkor érdemes beírni a keresőbe hogy: crystal chandelier earrings, mert akár kedvezőbb áron is találhatsz valamelyik netes boltban ( Asos, Dorothy Perkins stb, vagy Etsy, Ebay )


Nekem az az ötlet is nagyon tetszik, hogy a "valami kék" az ékszerekben jelenjen meg, már most jár az agyam egy szép kék kristályos fülbevalón...


Például egy ilyen


Tetszenek az ilyen agyonkristályos holmik is :)


Ez szintén egy gyönyörű chandelier fülbevaló



Ez egy kicsit visszafogottabb szett


Ebben az tetszik nagyon hogy kicsit olyan antik hatású


Ha valaki a decensebb dolgokat szereti akkor ilyesmit bármelyik ékszerboltban kap


Nekem valami ilyesmi meglehetősen tetszene!


A tiarák nekem annyira nem jönnek be, viszont az ilyen csillogó hajdíszek nagyon


Ez a tollszerű dísz csodás


Hasonlót lehet kapni az Etsyn



Az is kedvemre való ha van benne egy kis toll díszítés is, szintén az Etsyn kapható


Ezeket a kis kristályos hajbavalókat az Asos oldalán lehet megrendelni, 8 euróért

Ez a hajdísz szintén 8 euro, egy konty köré applikálva szerintem csodás





Ez a pillangós cipődísz a múltkori cipős összeállításba illene, de most akciós, úgyhogy muszáj volt megmutatnom ( 5 euro)

Szintén cipődísz, 6,32 eurora leárazva az Asosnál



Ezek a fenti szépségek a Zappos.com -ról valók, 90-170 dollár közötti árfekvésben


Ékszer szetteket nagyon, nagyon olcsón lehet vásárolni az Ebay-en is, wedding jewellery sets témakörben, de feltétlenül javaslom hogy olvassátok el az eladóról a visszajelzéseket! Érdemes körülnézni mert tényleg hatalmas a választék ott is.












7 megjegyzés:

  1. Mindegyik gyönyörű :) Nekem az esküvőmön egy nagyon szolid ékszerkészletem volt, lila és ezüst, épp csak egy kis pöttynyi csillogás, nekem ez tetszett :) Elég díszes volt a ruhám, így ahhoz nem választattam feltűnő ékszereket, meg az alkatomhoz sem passzoltak volna.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát én most az ezüst és esetleg némi kék felé hajlok, hangsúlyosabb fülbevalóval. De nagyon sok szépet lehet látni :))

      Törlés
  2. Gyönyörűek! :) Nagyon izgalmas lehet most neked ez az időszak, biztos vagyok benne, hogy felejthetetlen lesz a nagy napotok. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, tényleg hihetetlenül izgalmas, nem is gondoltam volna hogy ennyire :) Az egész időszak, ez a készülődés olyan oldott, felszabadult, a barátaink mind együtt örülnek nekünk/velünk, mindenféle tanácsokkal, ötletekkel bombáznak, szóval jó, tényleg jó. Aztán majd közvetlenül előtte lehet hogy lesz némi para meg kapkodás, majd kiderül :)))

      Törlés
  3. Jé, ezt a gyöngyös babonát még én sem hallottam, pedig a gyöngyékszerkészítés a hobbim és a blogokon rengeteg esküvői ékszert látni teklagyönggyel is... Most rákerestem, de több helyen írják, hogy létezik ennek a babonának pont az ellentéte is. ;)

    Tavaly ment férjhez a fodrászom, ő pl direkt egy egyszerű gyöngy nyakláncot kért, egy meglevő fülbevalójához. Ilyesmit, csak 4-5 gyöngyönként volt benne strasszos köztes, és egy virág alakú T-kapoccsal záródott (meg nyilván nem ilyen brutál áron):
    http://www.etsy.com/listing/54607235/wedding-jewelry-swarovski-pearl-necklace
    (És ha már beraktároztam Swarovski igazgyöngy-utánzatból, fűztem egy olyan nyakláncot is, ami kicsit nagyobb kihívást jelentett, és amit akár a saját esküvőmre is el tudnék képzelni, ha valaha férjhez mennék véletlenül... :P )

    A nyakláncok közül nekem legjobban az tetszik, ami a hajdíszek fölött van, amire írtad, hogy "meglehetősen" tetszene... Ahogy elnézem, 8mm-es Swarovski rivolik vannak benne foglalattal meg egy csomó kb 3mm-es strasszkő. Akár házilagosan is kivitelezhető, bár ezek valószínűleg ragasztva vagy hegesztve vannak egymáshoz (ilyen strasszokat méterre is lehet kapni Etsy-n és Ebay-en láncként, vagy egyenként, varrható verzióban is).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, képzeld az egyik barátnőm szinte nagyítóval vizsgálta az esküvői ruhákat amiket fel akartam próbálni, hogy nincs-e rajtuk gyöngy :)) Mondjuk közben persze jókat nevettünk az egészen.
      De csodás lehet, hogy tudsz ilyen szép nyakláncokat készíteni!!
      Igen, a meglehetős lánchoz hasonlót fogok majd keresgélni és mindenképpen valami szép strasszos lesz. Olyat is láttam amúgy, ami hátul lelóg és azon a részen vannak gyöngyök - az se semmi. Az etsy-s lánc is nagyon szép - egyébként ott néha tényleg elszállnak az árakkal. Van ami megéri, egy-két dolgot már rendeltem is onnan - de néha meg csak ámulok milyen drágán vannak dolgok.

      Törlés
    2. LOL... Pedig ha belegondolunk, ez nem lehet valami régi babona, a különböző népviseletekben is van egy csomó gyöngy a menyasszonyi viseletben is.
      Hát igen, nekem ez a hobbim. De a körömlakkok terén pl kifejezetten reménytelen vagyok. ;)
      Igen, van olyan is, ami kifejezetten "fordított" lánc, azokat a hát nélküli ruhákhoz szokták ajánlani.
      Na, megkerestem a képet a második láncomról, az így néz ki (nyakban persze szebben kifekszik):
      http://img.photobucket.com/albums/v50/sil78/nyaklanc.jpg

      Törlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...