2021. április 19., hétfő

Tavaszi smink - gyönyörű szemfesték paletták

 

Bár most még nem tűnik úgy, hogy valaha is jó idő lesz, azért remélem végre kilábalunk ebből az áprilisi télből. A tavasz úgyis jön, feltartózhatatlanul, vele a napsütés, a virágok és minden kinyílik, felragyog. Azt hiszem ilyenkor valahogy mindenkin úrrá lesz a szépítkezési, megújulási szándék és hajlamosak vagyunk új dolgokat kipróbálni. Egy csinos sminktől például pillanatok alatt üdébbek, vonzóbbak lehetünk. A szempillaspirálon kívül az egyik legjobb, legkönnyebb módszer a szemhéj árnyalása, akár 1 vagy 2 színnel is már jelentős eredményt lehet elérni. Ilyenkor pedig igazán lehetünk egy kicsit merészebbek vagy játékosabbak is, bátran kísérletezzünk az árnyalatokkal. Tavasszal abszolút létjogosultsága van akár a pasztell árnyalatoknak, barackszíneknek, liláknak, rózsaszíneknek is, csak ne keverjünk túl sokat egyszerre. Vagy akár igen, tulajdonképpen ahogy csak jólesik :) Figyelembe véve hogy egy darabig még úgyis csak a szemünk fog látszani az utcán is, miért ne fordíthatnánk rá egy kicsit nagyobb figyelmet? Például a szokásos természetes, hétköznapi sminket is feldobhatjuk úgy, hogy a mélyítővonalba egy kis barnát viszünk fel, de a szemhéjra egy kis barackot vagy rózsaszínt, egészen szépen nyitni fogja a tekintetet. Egy jól variálható paletta segítségével izgalmas sminkeket hozhatunk létre minden nap.





Az Urban Decay Naked Cherry szemhéjfesték paletta szerintem leginkább pont tavasszal használható ki igazán, ezekkel a lágy és meleg bézs, barack, mályva és rózsaszínekkel valamint a sötétebb piros és lilás árnyalatokkal. A legszebb színek szerintem a Bang Bang (3.), a Juicy (5.) és a Bing (8.) de mindegyik csodás. Ezek mind erősen pigmentált, jól satírozható és tartós szemfestékek.






Ha kedvező árú, de gyönyörű színekkel telepakolt palettát keresel akkor a Makeup Obsession Daydreamer biztosan tetszeni fog. Jól pigmentált és jól satírozható színek, a nude-tól a merészebb, élénk árnyalatokig mindent megtalálsz benne egy pompás tavaszi sminkhez! 






A Sigma Beauty Warm Neutrals egy kiemelkedően jó minőségű szemhéjpúdereket tartalmazó paletta, erősen pigmentált és gyönyörűen eldolgozható mind. A korall, barack, rózsaszín és meleg barnákkal igazán igéző tekintetet lehet varázsolni!





A Dermacol Luxury Eyeshadow paletta szintén szépséges tavaszi színekben gazdag, többféle finom és elegáns szemsmink elkészítésére alkalmas. Tartós, jól eldolgozható és megfelelő mértékben tartalmaz matt és csillogó árnyalatokat.




 

A Pierre René Pinch Me szintén egy elbűvölő keveréke a vagány és szolid színeknek, simán elkészíthetünk vele egy elegáns nappali sminket, de ha valami extrémebbre vágyunk, az sem gond.
A Tell me, Love me, Swatch me, Touch me színekért már önmagában megvenném....gyönyörű! Ránézek és azonnal nekiállnék mindenféle izgalmas sminknek :)






Ha valaki igazán merészet szeretne, akkor tudom ajánlani a NYX Professional Makeup Mystic Petals paletták közül a Midnight Orchid fantázianevűt. Tiszta 80-as évek vibe, vibráló és vad színek!








A W7 Cosmetics Socialité palettája jól variálható színeket tartalmaz, rengeteg nude sminket létrehozhatunk vele, de bőven tartalmaz csillogó szemhéjpúdert is. Elsősorban melegebb árnyalatok vannak benne, amik remekül kiegészítik egymást.




















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...