2016. február 18., csütörtök

Bunkó eladók?


Nem terveztem erről posztot írni, bár nekem is voltak kellemetlen tapasztalataim, de nemrég egy barátnőm is beszámolt egy esetről, így aktuálisnak érzem a témát. Kezdjük akkor az egyik saját esetemmel, karácsony előtt az Yves Rocherben. Amikor beléptem már tudtam hogy nagyjából mit szeretnék, de a polc előtt épp egy kedves német anyanyelvű pár válogatott, amíg elég hangosan azt nem hallották, hogy: "Azt tedd le, van teszter!!" Persze nem értették, ezért még kétszer jó hangosan rájuk pirított az eladó hölgy, hogy "teszter! teszter!" Ezután persze hamar le is léptek, úgyhogy odafértem volna a polchoz ha az iménti eladó hölgy nem kezd el olyan módon fiókokat húzkodni ott előttem, hogy esélyem sem volt bármit levenni ( jelzem a polc teljesen fel volt töltve ) - majd érzékelve hogy ott téblábolok mögötte, megkérdezte félig hátrafordulva hogy segíthet-e valamiben. Mondom, hát válogatnék ha odaenged. Na erre szerintem fel is húzta magát és ezért nem is hagyta szó nélkül azt ahogy nézegettem a cuccokat, végig ott állt mellettem. Én kézbevettem egy-egy tusfürdőt, testápolót, nézegettem, tűnődtem melyiket vegyem, kinek vegyek ebből vagy abból karácsonyra. Erre odaböki nekem: A mögötte levő is ugyanolyan mint ami elöl van!! Erre ránéztem, és mosolyogva közöltem vele, hogy ezzel tisztában vagyok, de tudja ez olyan önkéntelen vevői viselkedés, amolyan válogatás, nézelődés - na erre szerencsére már nem mondott semmit, csak elvörösödött a méregtől. Természetesen nem vettem ott semmit én sem, hanem visszamentem a nem messze lévő pulthoz ahol jóbarátoknak segítettem be azon az adventi hétvégén árulni, reggel óta talpon és végig a tőlem telhető legnagyobb kedvességgel és segítőkészséggel egészen este 9-ig....
Egy barátnőm pedig a Bershkából távozott olyan zaklatottan hogy rögtön fel is hívott utána. Cipővel a kezében elindult egy próbafülke felé, de rögtön ráförmedt egy eladó hogy "cipőt nem lehet oda bevinni". Majd további útmutatás nélkül el is húzott onnan. Na erre a barátnőm felmérte a terepet és nagy nehezen talált egy kis ülőalkalmatosságot a sarokban amiről valószínűsítette hogy talán használhatja próbálásra. Ez még végül is nem is oyan nagy gond, de folytatódik. Kiválasztott egy táskát és egy cipőt, de a táskán nem volt ár, így minden bátorságát összeszedve megszólította az iménti eladót, hogy. " Elnézést, ez ennyibe kerül?" Erre a csaj, utánozhatatlan hangszínnel: " MII? Atáska??" Közben persze arcjátékkal is ráerősített a flegma csaj imidzsre. Én nem mondom, hogy földig kell hajolni a vevők előtt, de azért nem lehetett volna esetleg valami olyan mondatot kipréselnie magából amitől az ember nem érzi úgy hogy zavarja őt és inkább húzzon el a francba és ne tegyen fel hülye kérdéseket? Végül a kijáratnál még alkotott egyet ugyanez a lány amikor egy anyuka a lányával távozáskor becsipogott akkor először is közölte, hogy ő mindent kiszedett, majd káromkodott egy sort ( k.életbe ) és hátraszólt hogy hívjanak biztonsági őrt. A további fejleményeket már nem várta meg a barátnőm, gyakorlatilag szintén úgy menekült ki a boltból. Teljesen az a benyomásom hogy ők akkor érzik jól magukat ott, ha nincs vevő és ha betéved valaki azt el kell tántorítaniuk a további betévedéstől :))
Következő a KIK ahol szintén karácsony előtt voltam benn dekorcuccokat venni. Állok a sorban, hosszú percekig mert a pénztáros aprópénzeket számol ( ez nyilván szükségszerű, nem is gond ) - de közben azt hallgatom hogy az eladók gúnyolódnak és röhögnek egy vevőn aki panaszt tett, mindezt a többi vevő füle hallatára. Ráadásul nemcsak a pénztáros és az eladók voltak ott, hanem egy felettesüknek tűnő hölgy is aki szintén gúnyos megjegyzésekkel szólt közbe. Azért ez nem esett jól, ilyenkor az ember rögtön arra gondol, hogy legközelebb meg rajtam fognak röhögni?
Mai sztori, fogyasztó megtévesztése tárgyban, szintén a barátnőm járt így: Egy ételbárban ki van írva egy étel ára, nem emlékszem pontosan mennyi, de a lényeg hogy vett belőle, jóízűen elfogyasztotta majd fizetéskor 300 Ft-al többet kértek el érte. Ez neki feltűnt és megkérdezte miért. A válasz: hát mert annyiba kerül. Erre ő: De nem annyi van kiírva. Jó akkor átírom...Most mondanám hogy nem hal bele az ember 300 Ft-ba de mi van ha valakinél tényleg nincs több pénz mert mondjuk az étel árának ismeretében pont annyit vitt magával, vagy ilyesmi? Ez kínos és félrevezető. Ráadásul neki annyiért kellett volna adni amennyiért kiírták és utána kijavítani. Ja és elnézéskérés nem igazán volt, csak egy kis mentegetőzés, hogy hát előfordul.

Hát most hirtelen ennyi, de komolyan mondom én már kimondottan értékelem ha találkozom egy kedves, segítőkész eladóval aki nem érezteti velem, hogy gyakorlatilag zavarom a jelenlétemmel :)

Van valakinek még hasonló története? 


23 megjegyzés:

  1. Jajj én szintén karácsony előtt elmerészkedtem a Westendbe az O'Bag üzletbe. Hát kár volt. Hónapok óta vágytam egy olyan táskára, elképzeltem, ahogy összerakosgatom és boldogan ülünk a fa alatt együtt. De ahogy beléptem a boltba elszállt mindent kedvem és unottan mentem két kört és távoztam táska nélkül.. Barátom persze rám volt mérges,hogy ezért kellett bemennünk a Westend közepébe karácsony előtt,hogy ne vegyünk semmit, de hihetetlen volt azoknak az eladóknak a flegmasága. Ketten voltak, egyik se köszönt, annyit nem mondtad volna, hogy egy pillanat és jönnek, miközben tudható, hogy abban a boltban tényleg segítség kell, nem csak lekapom a polcról a cuccot. Aztán máshol is olvastam a westendi boltról igen rossz véleményeket, szóval velük úgy látszik nem csak a karácsonyi hajsza tette ezt, de karácsonykor úgy tűnik az eladók is jobban elvesztik türelmüket.. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, ott még nem is voltam, de ezek után nem is tervezem :) Egyrészt valahol törvényszerű, hogy a karácsonyi időszakban feszültebbek az eladók, de ugyanakkor pont ilyenkor kellene segíteni és udvariasnak lenni, hiszen ilyenkor fordul meg a boltokban a legtöbb vevő. Bár nyilván nekik mindegy mekkora a forgalom, de szerintem valahogy az ő napjuk is szebb lehetne ha nem átmeneti kellemetlenségnek fognák fel a munkát.

      Törlés
  2. Engem eddig csak egyszer sikerült igazán felbosszantania egy eladónak...a Claire's-ben 2-t fizet 3-at vihet akciónál direkt külön megkérdeztük, hogy X termékre is vonatkozik-e (meg is mutattuk neki), azt mondta igen, aztán a kasszánál - ugyanaz az ember - közölte velünk, hogy ja erre nem...Mi ez, ha nem félrevezetés?! Plusz mindezt olyan hangnemben, hogy szerintem az összes nőnemű rokona csuklott utána...

    Egyébként az Yves Rocher márkaboltokban nekem csak jó tapasztalataim vannak...mindig szörnyen kedvesek és segítőkészek voltak Debrecenben, és Budapesten négy különböző szaküzletükben is (nálunk Miskolcon nincs boltjuk sajnos, így ha olyan helyen járunk, ahol van, akkor mindig muszáj bemennem, mert nagyon kedvelem a termékeiket...:D)...Sőt...Az Arénában lévő boltjukban kinéztem egy szemceruzát (ott csak a teszterek vannak kirakva, alatta fiókban vannak a megvásárolható termékek), szóltam egy eladónak, hogy mit szeretnék, és rögtön jött keresni...először nem is találta a fiókban a kinézett színt, és a végén már ketten keresték a szemceruzámat (szintén Karácsony előtt, szóval nélkülem se unatkoztak volna - nagy nehezen meglelték egyébként).
    És őszintén szólva én MÁR nem tudok/tudnék haragudni a drogériás/kozmetikumos boltok eladóira, ha az ember fenekében vannak, ugyanis (azon túl hogy undorítóan néz ki sok eladni kívánt termék, még az ötezres rúzsok is úgy szét vannak trancsírozva...tényleg gusztustalan) fontos, hogy vigyázzanak a termékekre...a múltkor KISZÚRT hajfestéket vettem (rendesen fel volt szúrva a csomagolás...)
    Tényleg kellemetlen tud lenni mondjuk, és biztos vagyok benne, hogy nem "mi" (akik írunk róla esetleg, vagy szóvá tesszük) csináljuk ezeket, de azért valahol örülök, hogy figyelnek a termékekre...oké, szörnyen kellemetlen tud lenni, de legalább haszna van...(Mondjuk az érthetetlen, hogy a DM-ben miért mindig csak akkor van a seggemben - elnézést - a biztonsági őr, amikor épp "női dolgokat" vásárolok...xD)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, igen, az ilyen félrevezetések pláne bosszantóak tudnak lenni!

      Megnyugtató, hogy jó tapasztalataid voltak az Yves Rocher üzletekben, azt hiszem én akkor csak egy kellemetlenkedő eladót fogtam ki. Mondjuk aztán online megrendeltem mindent ami kellett, ajándék is járt mellé, szóval a márkával elégedett vagyok továbbra is.

      A DM-ben alap hogy a biztonsági őr a vállam felett "segít" egészségügyi betétet vagy tampont választani :)))) Volt hogy egyszer három kört mentem, hogy nyugodtan válogathassak az intim lemosóknál :))

      Amúgy abszolút igazad van, jó ha vigyáznak a termékekre, de például pont a DM-ben ahol a bizonsági őr az árnyékod, gyakran találok megrongált sminktermékeket sajnos...Úgy látszik csak a betétekre vigyáz! :)

      Törlés
    2. Lehet -ha olyan hangulatban lennék- megkérdezném a bizti őrt, hogy neki is szüksége van -e tamponra meg betétre, mert úgy áll mögöttem, hogy nem tudja, eszik -e vagy isszák.

      Törlés
    3. :))) Legközelebb én is megkérdezem, hogy elnézést uram, nem tudja véletlenül hogy az extra nedvszívó vagy az éjszakai a jobb megoldás?? :)

      Törlés
    4. Nekem is a DM-ből jött a szúrt hajfesték, és a sminkek is borzasztóan néznek ki ott...biztos azért lehet rongálni a dolgokat, mert épp női egészségügyi terméket vásárolt valaki más, és arra kellett figyelni...
      És most hogy mondjátok...Ez egy jó ötlet...lehet még hasznos tanácsot is kapnék tőlük. :D

      (Egyébként örülök, hogy végül sikerült beszerezned online mindent...én jobb szeretem ezt személyesen intézni, mert úgy tudok segítséget kérni - és mint írtam velem mindig rendesek voltak...:))

      Törlés
    5. :DD Igen, szerintem a DM őrök már többet tudnak a betétekről mint mi :))

      Törlés
  3. Én is eladóként dolgozom egy kozmetikai boltban (Kiko, Bécs), de mondjuk elképzelhetetlennek tartom, hogy bunkó legyek bárkivel is. Pedig egyébként sok ember lenézően jön be hozzánk és persze úgy kezdik, hogy ők alapból Mac-et használnak csak....és legszívesebben elküldeném őket, hogy akkor miért nem mész oda? Viszont mi is belőlük élünk és szeretnénk, ha visszajönnének hozzánk. Meg sokan amúgy tényleg mindent kibontanak a teszterek helyett, hiába ott van egyértelműen minden kirakva. Sajnos ha megnyitják az alapozót, vagy szempillaspirált, onnantól ugyebár ketyeg a lejárati idő.....és bizony ha egyszer nem vesszük észre és romlott dolgot adunk el, akkor is mi vagyunk a hibásak. Meg erre különösen ügyelnünk is KELL, ez a szabály, ezt külön el is mondják mindig....viszont megvan a módja annak is, hogy hogyan lehet szólni, hogy inkább a tesztert használják. Viszont, mi, eladók védelmében szeretném még elmondani, hogy nemegyszer láttam, hogy kinyitottak például egy szemceruzát, odamentem, hogy lécci ne és az arcomba hazudtak, hogy ők nem csináltak semmit....de a csík ott virított a kezén. Most erre őszintén szólva lehet máshogy reagálni, mint hogy inkább otthagyom, mert szépet nem tudok mondani? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát én nagyon szívesen vásárolnék a Kikoban ami azt illeti :) Tényleg öröm olyan helyről hallani ahol kedvesek és segítőkészek a vevőkkel! A vandálokat és eredeti csomagolású termékeket próbálgatókat meg nem értem, ha mindenki így viselkedne mint ők, akkor soha senki nem tudna nyugodt szívvel megvásárolni egy sminkterméket...Előbb utóbb lesz olyan hogy ők vennének valamit és beleszaladnak egy mások által megrongált cuccba! Szóval ezt én is mélyen elítélem.
      Hát sok türelem kellhet, főleg az ilyen nyilvánvaló hazugságok esetén, minden elismerésem! De ez tényleg más nívó ahogy ti dolgoztok, bárcsak mindenhol így lenne :) Engem az például nem zavar ha nem kérdezik meg azonnal hogy segíthetnek-e, inkább attól akadok ki, ha egyértelműen éreztetik velem hogy zavarok, egy üzletben, ahová vásárolni tértem be :)

      Törlés
    2. Én szeretem, amit csinálok és ezért is vagyok kedves (szerintem). Persze nekem is vannak rossz napjaim, amikor nincs kedvem senkihez....de szerencsére hamar elmúlik, mert nekünk is nagyon pozitív tud lenni, amikor kedves a vevő és látom, hogy érdekli, amit mondok neki. Utána pedig jó érzés nekem, ha elégedetten távozik, külön például odajön megköszönni. Akkor tudom, hogy valamit jól csináltam :).
      A vevőt 30 másodpercen belül kell egyébként megszólítani, hogy még fenntartsd az érdeklődését. Na meg alap, hogy ha valaki bejön az üzletbe, hangosan ráköszönsz. Ez volt az első dolog, amit meg kellett tanulnunk és egyben szoknunk is, mert kicsit falun éreztem így magam, hogy ismeretleneknek köszöngetek :D

      Törlés
    3. Látod ez fontos, hogy szereted amit csinálsz, mert így te is jó hangulatban vagy és így a vevő is :)
      Egyébként amikor én árulok vásárokon ( nyáron, kulturális rendezvényeken stb. natúrkozmetikumokat, bioélelmiszereket ) azt vettem észre hogy kétféle típus van, aki azonnal meghátrál és lelép ha megkérdezem hogy segíthetek-e, és az aki beszédbe elegyedik. Valóban igaz hogy ha az ember nem kérdezi meg akkor 10-ből 8 nem vásárol, ha megkérdezi akkor 10-ből kettő biztosan otthagyja a pultot, de 8 legalább érdeklődő lesz vagy feltesz egy két kérdést. Aztán lehet hogy ebből csak egy vagy kettő vásárlás lesz, de legalább megtettem amit lehetett :)

      Törlés
  4. Én általában megszoktam ijedni, amikor kedves velem egy eladó. Ő meg pislog, hogy mit pislogok. :D Sajnos szomorú, hogy mit meg nem engednek maguknak, de hát emberekkel dolgozni nem egyszerű, vásárlókkal pláne nem, mert némelyik szörnyen értetlen. Meg tudom érteni őket, hogy nap végére már inkább kizavarnak mindenkit a boltól, csak ne kelljen megmozdulni se.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)))) Igen a fáradtságot meg lehet érteni, csak ne legyenek agresszívek a vevőkkel. Én is dolgozom, én is elfáradok a nap végére, de legfeljebb a kollégáimon vezetem le...:D
      Igaz, emberekkel dolgozni nem egyszerű és tényleg vannak problémásabbak akik fel tudják bosszantani az egyébként udvarias eladókat is - ezt meg is lehet érteni, csak azt nem amikor élből, minden előzmény nélkül viselkednek bántóan.

      Törlés
  5. Hát ha ilyen "szerencsés" vagy az eladókkal, akkor MACbe vagy Douglasba ne nagyon menj, mert onnan én még nem jöttem ki jó szájízzel Magyarországon.

    Én boltban dolgozom, szerintem egy eset kivételével mindenkivel kedves vagyok. Az az egy eset az, ha valaki odahoz hozzám valamit azzal a szöveggel, hogy "nem-e lehetne ezt egy kicsit olcsóbban megvenni?". Na ez kiborít, és ilyenkor nehéz nem elküldeni a piacra.

    A budapesti kedves eladóktól néha én is megijedtem, mert olyan szokatlan. Sajnos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vidéki nagyvárosban élek, MAC nem jön szóba, de Douglas itt is van, ott jöttem már ki én is rossz szájízzel, de volt olyan is, hogy nem volt problémám. Ott inkább félreinformálásban volt részem, kerestem valamit és a kezembe nyomtak egy terméket aminek halvány köze nem volt ahhoz amit kerestem - erre mondtam a hölgynek, hogy köszönöm inkább körülnézek még. Persze segítség nélkül megtaláltam :)

      Azért üzletben alkudozni vicces, nekem őszintén még a piacon sem jutna eszembe.

      Bárcsak lenne egy ilyen "kedves-adatbázis" és akkor tudnánk melyik boltba lehet bemenni ha nem akarunk rossz napot....:)

      Törlés
  6. Egyébként attól én is megijedek, ha kedves az eladó:'D pedig olyan jó érzés kölcsönösen jó napot szerezni egymásnak.
    Van nálunk a troli megállóban egy mindenes bolt. Csokitól kezdve minden van. Na ott olyan bunkó a brigád (pedig cserélődnek folyamatosan), hogy már úgy megyek be, hogy nem köszönök...kimenni is úgy szoktam. Biztos bunkónak tűnök, de az eladók még bunkóbbak. Nem is nagyon vásárolok ott csak ha muszáj. Nekem is szar életem van, mégsem vagyok paraszt másokkal. Szóval nem értem mi ez a nagy tahóság átlagban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért komoly lehet az a mindenes bolt ha még nálad is elérték hogy már ne legyen kedved köszönni. Igazad van, én is úgy vagyok vele hogy magunknak és a másiknak is jó napot szerzünk ha kedvesek vagyunk, nemcsak üzletben, máshol is. Csak egy üzletben az ember azért számít rá, hogy legalább nem bunkók vele - illetve ahogy írjátok, lassan már arra számít, hogy de...

      Egyszer megálltunk egy kirándulásból hazafelé egy kis faluban, mert nagyon éhesek és szomjasak voltunk, elfogyott minden vizünk stb. és találtunk egy kiskocsmát. Én életemben olyan kedves felszolgálóval még nem találkoztam, kaptunk mindent amit akartunk, ráadásul még hozott nekünk pár szem cseresznyét is csak úgy, mert látta mennyire ki vagyunk tikkadva. Annyira jó hangulat volt ott, nem csak azt a napot aranyozta be, még most is jó visszaemlékezni rá :)

      Törlés
  7. Én a Douglasnek egyszer írtam egy egy oldalas, 12-es betűmérettel egy gyönyörű panaszlevelet. Most jutott eszembe, a hozzászólásokat olvasva, hogy mi történt. A váci utcai üzletben voltunk még 2 éve a keresztfiam anyjával, és úgy kinéztek minket az üzletből az eladók, hogy azt szép volt nézni. Ez volt a kevesebb, de amit az egyik eladó művelt, az maga volt a megtestesült gonoszság. Lehet, hogy egy gyors bejegyzésben print screen-nel bemásolom a küldött, illetve kapott választ.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Össze is dobtam, tényleg jó sokat írtam :D http://pihisarok.blogspot.hu/2016/02/douglas-es-bukno-elados-sztori.html

      Törlés
    2. Köszi!! Már olvasom is :)

      Törlés
  8. Szomorú dolog, mert a vevőkből él a bolt. Pont tegnap voltam plázában, hát szerencsétlen eladók reggel 9-től este 10-ig ott dekkolnak, nem könnyű dolog, túl sincsenek fizetve és részesedést sem kapnak, némelyik még le sem tud ülni, embertelen. Megeheti a szendvicsét a pultnál, annyi a "szabadideje". Ettől még persze nem kell bunkónak lenni, a köszönés alap, de ha éppen nem túl lelkes, ennek a számlájára írom. Velem nem szoktak bunkók lenni, ha nem jönnek oda segíteni, odamegyek én, hogy ez meg ez kell. Más meg válogatni szeret magányosan, nincs ráírva a vevőre, hogy nézegetni akar vagy siet.
    Azt mondjuk nem értem, hogy a tulaj mi alapján vesz fel eladót, vagy eleinte még lelkesek, később fásulnak el? Nekem panaszkodott az egyik eladó egy áruházban, hogy táppénzre sem mehet, szünet sincs, egész nap járkál és pakol és oda kell menni a vevőhöz, gyakorlatilag 8 órán át mászkál.

    VálaszTörlés
  9. Én is inkább az a fajta vagyok aki egyedül szeret nézelődni aztán ha szükséges akkor segítséget kérek. Úgyhogy az nekem egyáltalán nem probléma ha nem kérdezik meg hogy segíthetnek-e. Csak mondjuk köszönjenek, meg ne kezeljenek úgy mint egy zavaró tényezőt és már okék is vagyunk :)
    Igen, ez igaz ilyenkor 8 órán át talpon kell lenni, nem vitatom hogy ez kemény és fárasztó, de ott van mondjuk a fodrászom aki még ennél is többet van talpon és mégis kedves, mindenkivel - bár itt jön be a képbe amit írsz a részesedéssel kapcsolatban, hogy ugye a fodrász magának keres és az egész pénz az övé, így azért jobb kedvvel lehet dolgozni. Szóval a fásultság valóban adódhat abból, hogy ők mindenképp annyit kapnak amennyit kapnak. Meg szerintem nem csinálnak nagy ügyet az állásinterjúkból ezeknél a boltoknál ( most főleg a ruhaüzletekre gondolok )

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...