2021. január 18., hétfő

Retinol kisokos

 


Aki komolyabban elkezd érdeklődni az öregedésgátlással kapcsolatban, az előbb vagy utóbb mindenképp beépíti a retinolt a bőrápolási rutinjába, hiszen ez a leghatékonyabb és legtöbb kutatással alátámasztott bizonyított anti-aging hatóanyag. Az előnyeit szinte felsorolni is nehéz, de a legfontosabbak, hogy serkenti a kollagén termelődést, antioxidánsként harcol a szabad gyökök ellen, segít halványítani a pigmentfoltokat és a pórusok megjelenésén is javít, ráadásul akne ellen is hatásos. Viszont sokan mégis tartanak tőle, mert a nem megfelelő használat vagy túl erős koncentráció okozhat problémákat, hámlás, viszketés, kipirosodott bőr, irritáció formájában. Ezt viszonylag egyszerű kiküszöbölni, hiszen lehet gyengéd koncentrációval indítani, először hetente egyszer, majd kétszer használni és fokozatosan szoktatni hozzá a bőrt. Terhesség alatt nem javasolják, érzékeny bőrűeknek pedig célszerű inkább gyengébb formulával próbálkozni.

A használat során a kellő hidratálásra ügyelni kell, ha szérumot használunk, akkor kiegészíthetjük a rutint hialuronsavval is és végül mindenképpen zárjuk le egy ápoló, nyugtató krémmel. De természetesen egy retinol tartalmú krém választásával még egyszerűbb a dolgunk. Az esti rutinba célszerű beilleszteni és napközben pedig fokozottan ügyelni a fényvédelemre - amire gondolom amúgy is mindenki ügyel aki vigyáz a bőrére. Fontos tudni még, hogy ha hámlasztunk, akkor azt inkább ne a retinollal együtt, csak ha már nagyon hozzáértők vagyunk és ismerjük a bőrünket. Én úgy szoktam, hogy egy-egy napon hámlasztok, a többi estén retinolozok. Ami viszont nagyon jól támogatja a működését az inkább a niacinamide, azzal bátran használhatjuk egyszerre.

A retinolt és származékait többféle formában találhatjuk meg a kozmetikumokban, én most a vény nélkül kapható termékekről írnék bővebben. A legkíméletesebb és leggyakoribb formája a retinyl palmitate, ennél nem számíthatunk annyira látványos hatásra, de az összetevővel való ismerkedéshez jó lehet. Maga a retinol azaz a tiszta A vitamin már hatásosabb, de még eléggé kíméletes, a bőrrel érintkezve két lépésben retinolsavvá alakul, ami már látványosan képes csökkenteni a ráncokat. A legtöbb kozmetikumban ezt találjuk meg. A retinaldehyde vagyis retinal már csak egy lépésre van a retinolsavtól, így ez még egy fokkal hatékonyabb. A tiszta retinolsavat tartalmazó készítményeket csak bőrgyógyász írhatja fel. 

A termékek skálája elég széles, hiszen ez az egyik legnépszerűbb összetevő az anti-aging termékekben. 



Ha óvatosak vagyunk és biztonságos bevezetéssel próbálkozunk akkor ezzel a népszerű kapszulás kiszereléssel biztosan nem fogunk mellé, régi, jó, megbízható és nagyon népszerű termék az Elizabeth Arden Retinol Ceramide Capsules éjszakai arcszérum. Az összetevői kellemesek és biztonságosak, retinolt tartalmaz és mellette ceramidokat, amik szintén népszerű ápoló, regeneráló hatásúak.





Az Ecooking Eco ránctalanító szérum szintén kapszulás kiszerelésben kapható az összetevői pedig még tisztábbak és egyszerűbbek. A retinol mellett szintén ceramidot tartalmaz és ezen kívül csak a legszükségesebbeket. 





Szintén jó kis biztonsági játékos a La Roche-Posay Redermic (R) , 0,3% retinolt tartalmaz, ami kezdőknek tökéletes. Az összetevő listája egészen tűrhető, hialuronsavval és glicerinnel támogatja a retinolt.





Ha valaki az előzőeknél nagyobb koncentrációban és célzottabb formában próbálná ki, akkor például a Revolution Skincare 0,5% Retinol szérum csipkebogyó olajjal jó választás. Az összetevő listája rövid és célratörő, néhány olaj, a csipkebogyó mellett például szőlőmagolaj, emolliensek és tartósítók.





A The Organic Pharmacy 2,5 %-os ránctalanító szérumot olyanoknak javaslom akik már probléma nélkül megbarátkoztak ezzel a hatóanyaggal, hiszen ez egy elég magas koncentráció. Az erős retinol mellett varázsmogyoróvizet tartalmaz, ami antibakteriális és antioxidáns.



A Roc szinte a legrégebbi gyártó ami retinolt kezdett használni a kozmetikumaiban. A Pro-Correct intenzív szérum a retinol mellett peptidekkel, hialuronsavval és shea vajjal regenerálja a bőrt.





A La Roche-Posay retinol széruma a hialuronsav mellett niacinamide-ot is tartalmaz ami tökéletesen működik párban a retinollal.



Harminc év fölött mindenképpen ajánlom valamilyen formában beépíteni a rutinba, és ha nem merünk egyből egy koncentráltabb szérummal próbálkozni akkor ott vannak a remek, megbízható krémek, bevált márkáktól, mint például a RoC vagy La Roche-Posay, ezekhez bátran nyúlhatunk. Ha pedig megbarátkoztunk az összetevővel, akkor a későbbiekben kísérletezhetünk magasabb koncentrációval is.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...