2018. január 24., szerda

Koreai kedvenc - Benton Fermentation Essence





Néhány évvel ezelőtt még nem gondoltam volna magamról hogy rajongani fogok egy fermentált összetevőket tartalmazó és fura szagú koreai esszenciáért, azt sem tudtam mi az hogy 'first essence'. Úgyhogy azok kedvéért akik hasonló cipőben járnak mint én akkoriban, egy kis bevezetéssel kezdem. Először is, a koreai több lépésből álló arcápolási rutinban közvetlenül arctisztítás után tonik vagy ilyen úgynevezett 'első esszencia' kerül az arcra, vagy akár mindkettő is lehet. A lényeg hogy a vizesebb állagú szerek kerüljenek fel először és onnan haladjunk a krémesebb állagok felé. Ennek elsősorban az a szerepe, hogy a tisztítás által igénybe vett arcbőrnek visszaadja a komfortérzetét, esetleg hidratáljon és bevigyen néhány hatóanyagot, még mielőtt ráeresztjük a többi nagyágyút.

A fermentáció pedig tulajdonképpen erjesztést jelent, ami nem hangzik túl jól, de a koreai bőrápolásban kiemelt szerepe van a fermentált hatóanyagoknak, ugyanis az erjesztés során aminosavak, vitaminok és antioxidánsok keletkeznek, így egy igazi bőrtápláló csodafegyver jön létre, ami hidratál, ránctalanít, javítja a bőrképet, regenerál.

A Benton Fermentation Essence sok másik fermentált esszenciához hasonlóan elsősorban  fermentált galactomyces fermentátumot tartalmaz, ami egyfajta élesztő fermentátum, de ezen kívül még sok egyéb hatékony összetevőt: byfida ferment lysate (fermentált probiotikum), hialuronsav, ceramid, sh-oligopeptide-1, aloe kivonat, allantoin, panthenol, arginine, mályvarózsa kivonat, szecsuáni bors, szakállzuzmó, kökörcsin.

A PH-ja egyébként 6.0, közel a bőr saját PH értékéhez.

Ezek az összetevők egy titokzatos másik világba vezetnek minket, csupa olyasmivel amiket nem szoktunk meg kozmetikumokban, de a koreai bőrápolásban ezek jól bevált és zömében régóta használt hatóanyagok.




Az ilyen első esszenciák egyébként önmagukban nem tesznek csodát a bőrrel, tehát tényleg inkább azoknak ajánlom akik hajlandóak a több lépéses bőrápolási rutinban belefogni. Úgy viszont tökéletes kiegészítőnk lehet a bőr öregedése ellen.




Praktikus pumpás adagolója van, lehet vattapamacsra vagy közvetlenül a kezünkbe adagolni és úgy felvinni. Én kézből szoktam rátapicskolni az arcomra, nekem így kényelmes.

Viszont az illata, bevallom, leginkább a rothadó zölddió héjára emlékeztet, sajnos ezt nem tudom kihagyni, mert a mai napig meglepődök rajta, újra és újra :) Érzékeny orrúaknak inkább egyéb termékeket javasolnék, szintén fermentált összetevőkkel, pl.a Missha Time Revolution First Treatment Essence.




Az állaga vízszerű, híg, könnyen és gyorsan beszívódik. Számomra érezhető azonnal, hogy ad egy komfortérzetet a bőrömnek - gondolom a hialuronsav és az aloe vera miatt.

Hosszú távú használata során láthatóan simább és egyenletesebb a bőrkép, úgy összességében jó kondícióban van tőle az arcbőr. A hatóanyagok amiket tartalmaz ez a készítmény egyesével is jó hatásúak, így együtt meg igazán remekül védik, táplálják a bőrt, csökkentik az irritációt, gyulladást, regenerálnak. Semmiféle gondot nem tapasztaltam a használat során, semmilyen összetevőre nem voltam érzékeny. Nagyon sokáig elég lesz, mert tényleg kevés kell belőle.

Érdemes akcióban megvásárolni, ha van rá mód, a Jolse weboldalán elég gyakran vannak egyes márkákra vagy akár az összes termékre időnként kedvezmények, nézzetek rá időnként.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...