2015. október 14., szerda

Glamour napok haul - 2015. október


Most sikerült fél napot kivennem és a csütörtök délelőttöt céloztam be Glamour-napok várásolgatásra. Hát, a DM-be akartam először menni, de pont jött szembe velem egy barátnőm aki közölte hogy ne is próbálkozzak mert tömeg van. Gondoltam nem baj, addig megyek a többi helyre, majd még visszanézek, hát négyszer mentem vissza és négyszer hagytam ott, mert valamiért a világ összes embere ott tobzódott :) Aztán a H&M-el is hasonlóan jártam, de azt nem bántam mert készültem Sopronba vendégségbe és gondoltam majd ott a csajokkal elnézünk ( el is néztünk és végül semmit nem találtam ott :)
Szóval csütörtökön aztán a Reservedben kezdtem végül ami kellemesen üres volt, de megelégedtem egy balerinacipővel, meg rendkívül sokáig válogattam a táskák között de aztán nem vettem.
Aztán némi H&M kóválygás után inkább mentem a Calzedoniába, ahol nagyon profik, felkészültek és segítőkészek voltak a csajok, ott két mintás harisnyára tettem szert.
Aztán megpihentem az Alexandrában ahol egy rakás könyvet vettem, de csak ezt a Lázár Ervin önéletrajzit magamnak, a többit már a karácsonyra gondolva, ajándékba.
A C&A-ban egy farmert szereztem be, nem pont ilyet akartam, de megteszi.
A New Yorkerben sem voltak túl sokan, ott is alaposan körülnéztem de végül csak egy laza pulcsit vásároltam.
A Mangoban két fülbevalót vettem és azt az álomszép bőrhatású ceruzaszoknyát. Rendes, jóravaló darab :)
A Mediamarktban érdekes volt, mert ki volt írva hogy a Glamour kuponokhoz kérjék az eladók segítségét, ehhez képest két őrjőngő vásárló mellett is eljöttem akik hadonászva reklamáltak valamit, hogy a pénztártól visszaküldték őket. Hát igen, mert egy külön terminálnál kellett odaadni a kívánt termékeket és ott adtak másik számlát amivel aztán lehetett menni a pénztárhoz. Kicsit körülményes megoldás, viszont az tetszett hogy egy kuponnal az azon szereplő márkákból akár márkánként egy terméket lehetett venni ( szóval ez olyan mintha rengeteg kupon lett volna ). Úgyhogy ott egy ilyen mini úti hajvasalót vettem amit már régóta nézegettem.
Aztán ami most lemaradt a fényképekről, az a Douglasban vásárolt Toni&Guy szárazsampon és Lee Stafford kondicionáló, a szárazsampont majd hamarosan külön is bemutatom, a Poker Straight kondicionálóról pedig már korábban volt szó a blogon, szuper kis cucc.



Balerinacipellő - Reserved


Fülbevalók - Mango


Ceruzaszoknya - Mango


Farmer C&A


Harisnyák - Calzedonia


Könyv - Alexandra


Mini hajvasaló - Mediamarkt


Póló - New Yorker



Aztán végül Sopronban beszabadultunk még pár helyre, például a Dm-be is, ahol féláron vettem egy L'oreal alapozót, egy Rimmel alapozót és egy Sally Hansen körömerősítőt is kedvezményesen. A Tescoban két képkeretet vettem.

Aztán van két webes rendelésem is, azokat majd akkor mutatom ha megérkeztek :)









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...