A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Reserved. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Reserved. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 18., szerda

Reserved leárazás haul

A Reserved hírlevelére feliratkozottak értesülhettek róla, hogy 13-án elkezdődött a leárazás, hát én úgy voltam vele, hogy most nem várom meg amíg mindenből elfogynak a méretek, hanem benézek és válogatok még időben.


No, ez az amit nehéz megmagyarázni pasiknak, hogy elmegy az ember lánya a Leárazásba és hazatér három tökfekete holmival amik közül a két szoknya férfiak számára valószínűleg teljesen egyforma...:))


Ez egy tökéletes szabású hétköznapi viseletre alkalmas ceruzaszoknya 3.000 Ft-ért.



Ez pedig azért nem ugyanaz mint a másik, mert vékonyabb, rövidebb és szegecsek vannak rajta. Szintén 3.000.




Ezt a ruhát meg azért nem hagyhattam ott mert már korábban is kiszúrtam magamnak, csak aztán lebeszéltem magam róla, erre szembejön velem Sale üzemmódban, hát még jó hogy kell. 
Vicces volt amúgy, mert egy barátnőmmel egymás melletti próbafülkében próbáltunk és kb. a következő párbeszédet hallhatták a kint várakozók:

- Na, jó lett?
- Sajnos igen, a fenébe, pedig a két szoknya is jó.
- És nagyon, nagyon jó? Annyira szexi hogy ......( cenzúrázott rész )
- Igen. Annyira szexi, hogy...( cenzúrázott rész )...és még jól is áll, érted...
- Hozd el.
- De a szoknyákat is?
- Azokat is.
- Te nem fogsz lebeszélni egyikről sem ugye?
- Nem valószínű.

Úgyhogy én is csak azt tudom mondani, hogy ha egy leárazáson szembejön veletek egy annyira szexi ruha, hogy.....( cenzúrázott rész ), amiben magabiztosnak és nagyon dögösnek érzitek magatokat, akkor azt igazán célszerű megvásárolni...Főleg 6.500 Ft-ért!

Ez meglepő lesz ez után a poszt után, de egyébként voltak másféle színű ruhák is leárazva...Meg fehér blúzokból rengeteg, sőt már pulcsik meg kardigánok és kabátok is. Érdemes benézni amíg még van választék.






2013. április 4., csütörtök

PETITE RESERVED HAUL

Betértem a Reservedbe, mivel törzsvásárlói akció volt, 20% a teljes árú termékekre. Gondoltam megnézem az alábbiakat: farmering, szandál. Erre távoztam a boltból a következőkkel: nyaklánc, ruha, szoknya. Sebaj!



A ruha nagyon kellemes anyagú, enyhén elasztikus, apró szegecsekkel a dekoltázsnál, 6495 Ft volt az eredeti ára, a szoknya egy remekül kombinálható elöl enyhén ráncolt A vonalú darab, felvéve nagyon sikkes, eredeti ára 5495 Ft, a nyaklánc pedig olyasmi amit már régóta kerestem, nagyon mutatós, rengeteg szettet fel lehet dobni vele, ennek eredeti ára 2995 Ft. Egyébként érdemes benézni mert rengeteg menő pasztelles holmi is van, ráadásul még vannak leárazott ruhák, szoknyák és táskák is. Hosszan szemeztem egy bézs, régi iskolatáskákat idéző aranyos oldaltáskával 4000 Ft-ért, illetve megakadt a szemem még egy fekete ruhán, sötétkék alapon fekete csipkés betéttel szintén ennyire leárazva, de valahogy túl komolynak tűnt, úgyhogy végül nem próbáltam fel. Ellenben felpróbáltam egy gyönyörű passztellzöld rakott szoknyát, nem kellett volna, a rakottság és a kerek hátső nem férnek meg egymással, esetleg ha valaki mégis találkozik olyan rakott szoknyával ami jól mutat kerekebb formákon is, akkor értesítsen.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...