2014. május 15., csütörtök

Mit tehetsz egy igazán rossz napon hogy jobban érezd magad?



Egyik nap gyalog siettem hazafelé, az időjárásnak egyáltalán nem megfelelően öltözve, metsző szélben, álmosan, némi szokásos havi görcsökkel és diszkomforttal ( ilyenkor néha eszembe jutnak a tamponreklámos csajok a széles mosolyukkal :) - szóval pocsékul voltam, fáztam és fáradt voltam. Aztán egyszer csak arra lettem figyelmes hogy összehúzva magamon a kabátot csak a járdát nézem és a kellemetlenségre koncentrálva szinte óriásivá növeltem őket. 
Néha egy-egy rossz napon is ugyanezt műveljük: az egyik dolog jobban zavar mint a másik, már a legkisebb olyasmire is ugrunk ami picit is ellenünkre van, és már szinte számítunk újabb és újabb pocsék dolgok bekövetkezésére. Így aztán a nap végére egy nagy kupac szerencsétlenség vagyunk. De ha egy kicsit odafigyelünk, időben nyakon csíphetjük a rossz napot:


  1. A legfontosabb dolog tudatosítani magunkban, hogy az eseményeket saját magunkon szűrjük át, például egy ugató kutya egy kisgyerek számára egy hangos-szőrös csoda, nekünk meg lehet hogy az utolsó csepp a pohárban. Mi döntjük el, hogy mi hogyan hat ránk, és képesek vagyunk a rosszból mindent tűrhetőre vagy akár jóra fordítani.
  2. Amikor érezzük hogy borul a hangulatunk valami miatt, szánjunk rá csak pár másodpercet és gondoljuk végig hogy tényleg érdemes-e az adott dolgon idegesítenünk magunkat, tekintsük ezt egy megállónak ahonnét még visszajuthatunk egy másik buszra átszállva egy jobb helyre, mielőtt folytatnánk az utunkat az idegesség vagy elkeseredés felé.
  3. Ha máshogy nem megy akkor vonuljunk el egy kis időre, ki a levegőre vagy üljünk le magunkban valahová és egyszerűen idézzünk fel egy igazán meghitt vagy önfeledt pillanatot az életünkből. Ez talán butaságnak hangzik, hogy egy dühroham közepén gondoljak mondjuk arra, hogy milyen jót táncoltam egy koncerten két hete - de veszettül működik. Valahogy elindít minket egy jobb állapot egy jobb önmagunk és egy jobb nap felé :) 
  4. Ha egy másik ember az aki bosszant minket, akkor azt érdemes mérlegelni, hogy szegény illető megérdemli-e hogy gorombák legyünk vele csak mert rossz napunk van, hogy csak azért mert mondjuk már megint segítséget kér, vagy rosszkor hív, vagy hülyeségekkel terhel tényleg meg kell hogy tegyük, hogy érzékeltetjük vele hogy zavar és idegesít? Mert ha még meg is bántunk valakit akkor a saját negativitásunkból még ő is kap egy adagot, ez így olyan mintha mondjuk csak azért mert mi sárosak lettünk jól megdobáljuk a többieket is, hadd legyenek ők is koszosak :)
  5. Minden pillanatban minden cselekedetünkkel lehetőségünk van arra hogy valami jót tegyünk, valami jót érezzünk - nem kell dacból meg sértődöttségből mélyebbre süllyednünk.
  6. Felülemelkedni valamin mindig erősebbé tesz minket. Gondolj csak bele, milyen csodás érzés hogy le tudsz küzdeni egy rajtad eluralkodni készülő rossz hangulatot! Semmi esetre sem arról beszélek, hogy mindig mindent le kell nyelned, vagy el kell fogadnod, de feleslegesen nem kell szörnyűségekké növelned a téged érő alapvetően nagyjából ártalmatlan benyomásokat.
  7. Meg aztán ha belegondolsz az ilyen rossz napokon később már csak nevetni fogsz, miért ne próbálnád meg már most, hogy némiképp eltávolodva a helyzettől akár a humor oldaláról közelíted meg a történéseket?

Képek forrása : Pinterest

4 megjegyzés:

  1. Jó kis poszt lett, sokak számára hasznos lehet, a 5-ös pont a kedvencem, legközelebb ha rosszul érzem magam segítek valamit másnak :) Szoktam, de nem tudatosan, és sajnos nem sokszor, mármint rosszkedvből kifolyólag, azért ha lehetőségem van segítek az utcán bárkinek, vagy adok ha van :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, általában nekünk esik a legjobban ha segítünk másoknak, de az is szuper ha egyszerűen csak megembereljük magunkat és valakivel kedvesek vagyunk a morcogás helyett, és akkor ők is kedvesebbek lesznek és egy olyan láncreakciót indítunk el, hogy a végén azon kapjuk magunkat hogy nincs is rossz napunk...:) Persze nem mondom, hogy nekem mindig sikerül, de pont azért írtam ezt le mert megfigyeltem hogy nálam hogy működik és az esetek bizonyos elenyésző részében igenis nyakon lehet csípni az ilyen rosszkedvet és meg lehet változtatni a napot. Az esetek bizonyos kis részében...ugye. Bár, ha így fúj a szél meg esik az eső akkor nehéz...ehhh...:)

      Törlés
  2. Nagyon tetszett ez a bejegyzés, jó volt olvasni, mert ösztönzött arra, hogy a mostanában ért sok kellemetlenséget ismét a jól bevált pozitív felfogásommal kezeljem, ami sajnos egy ideje kimaradt az életemből. Köszönöm, hogy emlékeztettél rá :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, örülök ha segített, bár ezt tényleg magamnak is mintegy megerősítésképpen írtam :) Kellemetlenségek meg ugye mindig vannak, nem feltétlenül lesznek semmivé a pozitív hozzáállástól, de legalább nem tetézzük őket! :D

      Törlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...