2014. január 12., vasárnap

2014 első leárazás haul



Régebben mindig esetlegesen tévedtem oda egy-egy üzletbe és nagyjából fogalmam sem volt a leárazásokról csak annyit tudtam hogy kábé télen meg nyár végén érdemes körülnézni. Most már rutinos vagyok, tudom hogy milyen üzletekben kezdenek már decemberben akciózni, illetve azt is hogy olyankor eszméletlen nagy a tömeg. De a decemberi leárazásoknál sokkal jobban szeretem a kicsit szellősebb januáriakat, de akkor sem az első körben, hanem amikor már min. 50-70%-al olcsóbbak a holmik. Szeretek ilyenkor csemegézni, mert még van választék, de kevesebben vannak és jelentősebb az engedmény. Ráadásul ilyenkor még töltik is fel az akciós holmikat újra és újra. Nyilván ez afféle vadászat, jó érzés kellemes áron hozzájutni néhány szuper holmihoz. Most a szatyrok alapján 4 üzletben voltam, íme a beszerzések:


A Calzedoniában ezt a két tündéri harisnyát vettem, a vastagságuk alapján minimum egy évszaknyi különbség van köztük, de az egyiken elvarázsoltak a szegecsek, a másikon a fekete pöttyök.


A Mango üzletet sok-sok nézelődés után végül csak ezzel a kígyóbőr mintás vastag szoknyával hagytam el, és 4.995 Ft-ot meg ott


Ez abszolút impulzív vásárlás volt, nem terveztem de annyira tetszett, hogy nem tudtam otthagyni ezt a dzsekit 6.995 Ft-ért a Promodban



Jött vele ez a sötétkék blúz is, nagyon kis selymes anyaga van ( gondolom propilészterbutánszivárvány, de sebaj ) 3.800 Ft volt




A Camieu-ben ezt a két egyforma fazonú laza felsőt vettem érdekes módon különböző áron, a kék 2.795 Ft a fekete pedig 3.495 Ft volt. Mint kiderült ez gyakran előfordul náluk is, hogy a népszerűbbnek gondolt színeket mint a fekete és a fehér magasabb áron hagyják, hiszen így is kapkodnak érte. Na.






4 megjegyzés:

  1. Nagyon klassz ruhákat és kiegészítőket vettél :) Tényleg érdemes a januárt megvárni a leárazásokkal, sokkal kedvezőbb árakon árulnak nagyon jó cuccokat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) A dzseki lesz a kedvencem szerintem :)
      Egyébként aki lezser, farmerhez, leggingshez való felsőket szeretne nagyon érdemes a Camaieu-be beugrania, meg is lepődtem mennyi ilyesmi cuccuk van én is vagy hatot kinéztem aztán végül ezt a kettőt hoztam el. Azt hiszem ott is van vagy 3 fázisa a leárazásnak most talán a másodiknál tartanak?

      Törlés
    2. Nem hordok leggingset amúgy, nem az én világom, meg szerintem nem is állna jól, viszont amik passzolnak feslők a leggingshez azok bejövősek, ha lesz időm a héten akkor szétnézek ebben a boltban, mondjuk ciki de még nem hallottam róla. :)

      Törlés
    3. Na, hát én se nagyon szoktam oda bemenni aztán most meglepődtem hogy vannak egész jó holmik :))

      Törlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...