2013. május 10., péntek

Hajápolási rutin ami bevált - L'oreal Mythic Oil termékek



A hajamról a következőt kell tudni: igazi nyertes kombináció, vékonyszálú, hamar töredező hajvégekkel ugyanakkor zsírosodásra hajlamos hajtövekkel és rendesen gubancolódik is mintha csak ez lenne a dolga. Akinek ilyen a haja mint az enyém az tudja hogy ezerféle terméket ki fog próbálni hogy megtalálja azt a csodaszert ami táplálja és selymessé teszi a haját DE nem lesz tőle fél nap alatt zsíros, lelapuló vacak. Én a keresésben egyelőre most megálltam ezeknél, nem mondom hogy az összeset kipróbáltam a világon, de az eddigiek közül bizony ezek működtek a legjobban.



Kezdjük az olajjal, ebből már a második flakont használom, szóval van vele tapasztalatom. Törölközőnedves hajra használok 2-4 pumpálásnyit, majd amikor megszárítottam, formáztam  akkor a hajvégekre is teszek egy kicsit és két részre osztva kicsit megcsavargatom a hajam, így jól eloszlik. Nagyon szép, selymes lesz tőle a haj, jó esésű és nem olyan furán csillog mint egyes más olajaknál, hajfényeknél, hanem olyan természetesen.

Az a legjobb benne, hogy ha véletlenül túl sokat teszek belőle akkor nem húzza le, nem lapítja, zsírosítja a hajam, hanem gyakorlatilag a reggeli készülődés alatt még beszívódik és csak még szebb lesz tőle.
Ez a harmadik típusú hajolaj amit kipróbáltam és egyelőre ennél maradok azt hiszem.




Na, pakolást aztán tényleg sokat próbáltam, nem hármat hanem minimum harminchármat, szóval könnyedén meg tudom állapítani hogy ez a hatásosak közé tartozik. Nagyon gazdag állagú krém, jólesik használni, az első kipróbálás után már érezhetően puhább és selymesebb lett a hajam szárítás után, tudjátok az a jóleső érzés amikor jövünk-megyünk frissen mosott hajjal és egyszerűen olyan kellemes ahogy hozzáér az arcunkhoz, nyakunkhoz, nem sprőd, nem száll összevissza hanem egyszerűen finom, jóillatú, puha. Igen, igen, majdnem elfelejtettem az illatot említeni, nagyon finom, olyan keleties luxuskényeztetés atmoszférát idéző, de nem tolakodó illat.

Mindkettőt az Iparfüméria webáruházban szereztem be, körülnéztem és itt kapható a legjobb áron. 

1 megjegyzés:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...